A cinkált cinkbevonat egy gyorsan fejlődő cinkbevonási folyamat az elmúlt 30 évben. Fő alkotóelemei a fő só-cink-oxid, komplexképző szer és vezető só-nátrium-hidroxid (általában nátrium-hidroxid néven ismert). A jó diszperziós képességű finom fényes bevonat elérése érdekében fehérítőt kell hozzáadni. A cinkát-cink bevonatolásának fő fejlődési időszaka Kínában az 1970-es években volt, amikor cianidmentes cinkbevonást hajtottak végre. A híres DPE cinkbevonási eljárást és a de cink bevonási eljárást eddig alkalmazták. Bár ez a folyamat nem olyan stabil és aprólékos, mint a ciános horganyzás. Legfontosabb előnye azonban, hogy nem cianid. A környezet károsodása sokkal kisebb. A cink-cink bevonat új fejleménye van, a hólyagok és a törékenység, valamint az egyéb hibák kiküszöbölésre kerültek, a diszperziós képesség jelentősen javult, és összehasonlítható a ciános cink bevonásával.
A kálium-klorid (vagy nátrium-klorid) cinkbevonási eljárás az 1980-as években kifejlesztett új cianidmentes cinkbevonási eljárás. Fő alkotóelemei a következők: cink-klorid, mint fő só, általános felhasználási tartalma 70-909 / L. Kálium-kloridot használnak vezetőképes sóként, tartalma 140-2809 / l között változik. igények. Bórsavat használunk pH-pufferként a pH-érték stabilizálásához 4,6 és 5,4 között. Mivel a fürdő szobahőmérsékleten működik, a bórsav oldhatósága nem magas, és a bórsavtartalmat általában 25 309 / L hőmérsékleten szabályozzák.
Ez a három elem önmagában nem képes minőségi cinkbevonat létrehozására. Néhány adalékanyagot hozzá kell adni, hogy fényes és finom cinkbevonatot kapjon.
A KCl horganyzás előnyei: stabil oldat, fényes és aprólékos bevonat, alacsony költség, magas áramhatékonyság és nem mérgező. Hátránya, hogy a galvanizáló oldat diszpergálóképessége valamivel rosszabb, mint az alkáli-cink bevonaté, és a bevonat törékenysége szintén nagyobb. A KCl cinkbevonat megjelenése azonban azonnal népszerűvé vált. A fejlődés nagyon gyors.
